2015. október 28-án az Országos Vízügyi Főigazgatóságra látogatott Szegedi Sándor VTOSZ elnök, ahol Somlyódy Balázs főigazgatóval folytatott megbeszélést.
Nem bánik nagyon kesztyűs kézzel az Országos Szövetséggel a Fővárosi Törvényszék. A második hiánypótlási határozat (amelyik "átfedésben" volt az elsővel, azaz az alapszabályban talált további hiányosságot már az "első körben" kifogásolhatták volna) miatt újra rendkívüli küldöttgyűlést kellett összehívni, amelyre az elnökség több témát is bevitt. Nyilván Schmidt Jenő TÖOSZ elnök előadása, hozzászólásai váltották ki a legnagyobb érdeklődést, de a vita megmutatott számos más, vízitársulati szinten érdeklődésre számot tartó témát is. A küldöttgyűlést követően a felvetett kérdések alapján egy alapos elemzésre került sor. Ezt követően Szegedi Sándor elnök meghatározta azokat az irányokat, amelyekben a VTOSZ-nek érdemben lépnie kell. Friss híreinkben ezekről adunk tájékoztatást.
Kedves Szegedi Sándor!
Ismételten megköszönve klímavoksát, elsőként szeretném tájékoztatni arról, hogy az Ön által is támogatott világméretű klímakezdeményezéshez immár 100 ezer honfitársunk csatlakozott az Élő Bolygónk honlap regisztrációs felületén.
Az ország legnagyobb önkormányzati szövetsége, a mintegy kétezer tagot számláló Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége és a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége közötti együttműködést mindkét szervezet jóváhagyta.
Az állami tulajdonú közcélú vízgazdálkodási művek átadásának folyamán már jó egy éve problémát jelent az Európai Unió támogatásával és saját erőből végzett beruházásokkal érintett művek birtokbaadása. Mivel ezeket a beruházásokat az érintett vízitársulatok aktiválták, könyveikben szerepel, saját vagyonuknak kell tekinteni, így nem lehetnek részei egy "egyszerű" birtokbaadási folyamatnak.
Dr. Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára a 2016-2017. évi vízitársulati közfoglalkoztatás ügyében levéllel fordult Szegedi Sándor VTOSZ elnökhöz.
Az EU 2007-2013. közötti költségvetési időszakában az Unió Mezőgazdasági Fejlesztési Alapjából Magyarország is lehetőséget kapott agrárfejlesztési támogatások kifizetésére. A forrás felhasználására valamennyi uniós országra nézve egységes felhasználási szabályokat adtak ki 2006-ban és 2007-ben.
Mint ismeretes, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal hét társulat esetében ÚMVP támogatással végzett, 2013-ban befejezett beruházás kifizetési kérelmének ügyét felfüggesztette. Ezek a társulatok jogos támogatási járandóságukat gyakorlatilag 2014. tél vége-tavasza óta nem kapták meg.
10. oldal / 52
Ma | 4963 | |
Tegnap | 35048 | |
A héten | 209048 | |
Múlt héten | 321320 | |
A hónapban | 813103 | |
Múlt hónapban | 1073705 | |
2010/07/20 óta: | 90163975 |