Sajnos a polgármesterek, de még a szakemberek jelentős része sincs tisztában azzal, hogy a külterületi csatornák többségének karbantartási kötelezettsége jelenleg még nem a vízitársulatokat, hanem az önkormányzatokat terheli. Ezért a továbbra is működni akaró vízitársulatoknak a tagjaiktól befolyó hozzájárulást döntő mértékben a tagjaik földjét mentesítő volt üzemi, jelenleg önkormányzati tulajdonba tartozó külterületi csatornák fenntartására kell a jövőben fordítani az eddig gyakorlat szerinti állami tulajdonban lévő közcélú csatornák karbantartása helyett, vagy mellett.
Ellenkező esetben továbbra is elhangzanak olyan riportok, mint amilyen a Kossuth Rádió 2013. május 7-i „180 perc” c. műsorában az Ibrány térségi belvízi helyzetről elhangzott. Ebben a műsorban az OVF főigazgató-helyettese is kijelentette, hogy "nincsenek egyszerű helyzetben a társulatok, az elmúlt 20-25 évben a fenntartási munkák elmaradtak. Ezen jelentősen segített a közfoglalkoztatás, de utol kell még érni a csatorna rendszerek állapotának a kívánt mértéket."
dr. VÁ.
Budapest, 2013. április 24., szerda (OS)
"Április második dekádjának végére sokat javult a belvízhelyzet. A száraz, csapadékmentes időjárás kedvezett: nem volt vízutánpótlás. Sokat segített a mentesítésben, hogy három hétig mintegy 30 vízitársulat nagy kapacitással, 200 szivattyútelepen és szivattyúálláson emelte át a káros vizet, napi hét és fél – nyolc millió köbmétert. Így a vízitársulatok által védett veszélyeztetett terület 35 ezer hektárra csökkent.Április 20-án jelentős belvízi elöntés már csak a Jászságban, a Nagykunságban (Karcag térségében), Biharban, a Berettyó térségében volt. A legmagasabb védelmi készültséget már csak a Nagykunsági vízgazdálkodási Társulat tartotta fenn, a Tisza völgyében mérsékelni lehetett a védekezés intenzitását. Öt nap alatt közel harmincezer hektárral csökkentették a társulatok a belvízzel elöntött terület nagyságát. A szivattyútelepek harmadát le lehetett állítani, 130 szivattyúteleppel történt csak a víz átemelése. Ez az átemelt vízmennyiség csökkenésével is együtt járt, így naponta "mindössze" három és félmillió köbméter átszivattyúzására került sor.A 21 védekező vízitársulat a mezőgazdasági területek mentesítésének végénél tart. A következő hétre alapvetően csapadékmentes időt jeleztek előre, így várható, hogy a védekezés április végére befejeződik. "
A Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetségének közleménye
Budai Gyula a Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára a Kossuth Rádió mai Hajnal-Táj című műsorában többek között kifejtette, hogy azok a területek, ahol jól működnek a vízitársulások, ahol az árkokat rendbe tették, a műtárgyak is rendben vannak, netalán még a társulás szivattyúik is megvannak, le tudják vezetni a vizet, ott jelentősen kisebb volt az elöntött terület.
Végre el kell dönteni, hogy a jól működők maradjanak meg, kevésbé jól működőket vegye át az állam és az állam működtesse ezeket a vízgazdálkodási társulásokat, mert az állam sokkal gyorsabban tud reagálni ezekre a dolgokra.
Szerk. megjegyzés: a 2013. március közepén indult belvízvédekezés költségeit biztosító szerződéseket a mai napig nem kötötte meg az Állam, így a kétszáz szivattyútelepen történő szivattyúzás és egyéb védelmi feladatok közel hatszáz millió forintos védekezési költség jelentős részét a tagok által befizetett hozzájárulásokból, hitelekből tudják csak a társulatok fedezni.
dr. VÁ
A Délmagyar.hu "Belvíz van, hozzájárulás nincs"című április 17-i cikkében számol be a Szentes és Környéke Vízgazdálkodási Társulat belvízvédelmi munkáiról. A cikk ide kattintva is olvasható.
dr. VÁ
"Már készül az a kormány-előterjesztés, amely biztosítja majd a védekezési költségek megtérítését a vízitársulatoknak; a vízügy becslése szerint a társulatok költsége február és május közepe között elérheti a 600-700 millió forintot."
Forrás. Napi Gazdaság –Hír Tv
2013. április 10.
A Napi Gazdaság cikke ide kattintva is olvasható.
dr.VÁ
5. oldal / 15