Papos Község Önkormányzatának és a Nyugdíjas Vízitársulati Vezetők Klubjának rendezésében, számos társszervezet közreműködésével 2020. augusztus 25-én került sor Paposon arra a megemlékezésre, amelyen Péchy Lászlóra, Szatmár jeles vízimérnökére emlékeztek a jelenlévők.
A Nyugdíjas Vízitársulati Vezetők Klubja és Papos Község Önkormányzata emlékünnepséget rendez Péchy László születésének 160. évfordulóján. A rendezvényre 2020. augusztus 25-én kerül sor Paposon.
A Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karának vízépítőmérnöki szakán 1970-ben végzett kollégák gyűltek össze 2019. szeptember 22-én Budapesten.
A Felső-Tisza vidék kiváló vízépítő mérnökéről, az Ecsedi-láp Társulat korábbi igazgató-főmérnökéről 2019. augusztus 27-én emlékeztek meg a térség vízgazdálkodási szakemberei. Az ez évi program két részből állt. Paposon, a volt Péchy kúria (ma óvoda) kertjében felállított mellszobránál, illetve a paposi temetőben, sírjánál koszorúzás volt. Nagyecseden a róla elnevezett nagyecsedi szivattyútelepnél pedig emlékünnepségre került sor.
Nagyecsed Város Önkormányzata, Papos Község Önkormányzata, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, valamint a Nyugdíjas Vízitársulati Vezetők Klubja tisztelettel meghívja önt Péchy László egykori Ecsedi láp lecsapoló és Szamos balparti Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat igazgató-főmérnökének születési évfordulójára rendezett emlékünnepségre.
2019. március 14-én Szegedi Sándor, a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetségének elnöke látogatást tett Gödöllőn Dr. Gyuricza Csaba főigazgatónál, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) vezetőjénél. A látogatás apropóját az adta, hogy a Kormány döntése alapján 2019. első félévében a NAIK szervezetén belül jön létre a Nemzeti Öntözési Központ.
A Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetségének 2019. évi rendes küldöttgyűlésére 2019. február 27-én került sor Gödön. Mivel a Szövetség alapszabálya szerint a megválasztott tisztségviselők mandátuma négy évre szól, a 2015. március 5-én megválasztott vezetők megbízatása rövidesen lejárt volna. Így a küldöttgyűlésen tisztújításra is sor került. A küldöttgyűlés négy évre, tehát 2023. februárjáig a következő tisztségviselőket választotta meg.
8. oldal / 73