TIRHírekSzövetségünk hírei

Szövetség hírei

BICENTENÁRIUMI SZAKMAI RENDEZVÉNY

 

A Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége sikeresen rendezte meg Siófokon 2010. június 30-án a  Bicentenáriumi szakmai rendezvényét.  A  szakmai előadások  magas színvonalát   a  részt vevő   szakemberek megelégedéssel nyugtázták.

 A közel 70 fős hallgatóság az előadások előtt Fehér Ferenc ügyvezető elnöktől kapott tájékoztatást a vízitársulatok működését érinthető kérdésekről, majd az alábbi előadások hangzottak el. (Az előadásokat a VTOSZ  írásban közéteszi) 

Bővebben...

 

Domokos László az ÁSZ új elnöke

 

Az Országgyűlés 2010. június 28-án  a számvevőszék új elnökének és alelnökének személyéről titkos szavazáson döntött. Domokos László 266 igen és 88 nem szavazatot kapott. Warvasovszky Tihamérra 258-an szavaztak igennel, 95-en nemmel.

Az új vezetőket július 5-i hatállyal választotta meg a Ház. A szavazás eredményének kihirdetése után Domokos László és Warvasovszky Tihamér esküt tett.
Forrás: Fn.hu

 

Nincs szó a gazdák sarcolásáról

Tóth István, a Duna-Sió menti Vízitársulat elnöke  azt is elmondta, hogy ez évtől a befizetett hozzájárulásokból minden részvízgyűjtő területnél egy meghatározott összeget otthagy a társulat. A Nádor-csatorna vízgyűjtőjénél ez erre az évre 2,4 millió forint, amelynek felhasználásáról helyben, szabadon dönthetnek a társulat ottani küldöttei.

Részletesen....  (Keresőbe:kiakadt a gazda)

 

Bicentenáriumi megemlékezés Rácalmáson

 

A Középdunántúli Vízgazdálkodási Társulatok Területi Szövetsége és a Dunaújvárosi Vízitársulat bicentenáriumi megemlékezést tartott Rácalmáson.

Részletesen....

 

Kevés pénz, sok munka

 

"Kevés pénz, sok munka" címmel jelent meg a Dunaújvárosi Vízitársulatról Szigeti Sándor cikke  2010. június 24én  csütörtökön a  Fejér Megyei Hírlapban.  

Elolvasásához a Honlap Keresőbe beírni: társulat)

 

 

Új funkció: hozzászólások írása

A mai nappal weboldalunk újabb funkcióval gazdagodott. Ezentúl bárki írhat hozzászólásokat a megjelent cikkekhez. Regisztrált, bejelentkezett  tagjaink kommentárjai azonnal olvashatóak, míg a nem regisztrált látogatóink által írt hozzászólások megelőző moderációt követően -jellemzően legfeljebb néhány órán belül- jelennek meg.

A hozzászólások írásával kapcsolatos további információk a segédletek között találhatóak.

 

A vízitársulatok tagjai is megnyugodhatnak?

 

(Kivonat a Minisztérium Honlapján 2010.06.2-én 18:49-kor megjelent tájékoztatóból)

Fazekas Sándor miniszter tegnap találkozott a Fidesz agrár munkacsoportjával. Négy kiemelt területet külön is érintettek a megbeszélésen:

  • földhasználat és földtulajdon anomáliákat,

  • hivatali bürokrácia és adminisztráció túlburjánzását,

  • vízelvezetés, vízgazdálkodás megoldását,

  • pályázati rendszer teljes felülvizsgálatát.

A miniszter megnyugtatta a képviselőket, hogy a teljes vízgazdálkodást új alapokra helyezik, és egységes állami kezelésbe vonják. További részletek a Vidékfejlesztési Minisztérium Honlapján olvashatók.



 



 

A VTOSZ elnökség 2010. június 18-i közleményének háttere

VTOSZ   elnöksége  2010. június 18-i  közleményébe arra kívánta felhívni a döntéshozók figyelmét, hogy a társulati hozzájárulás eltörlésére vonatkozó  módosító indítványok rövid távon segítik az igen nehéz helyzetben lévő mezőgazdasági termelők helyzetét,  de éppen a termelők érdekében végzett területi vízgazdálkodás ellátásában a módosítást követően nem  a társulat tagjainak, hanem a társadalom valamennyi tagjának, azaz  az államnak kell helyt állnia a megszüntettendő társulati hozzájárulás helyett és  a központi költségvetésnek  a  hatályos törvény szerint további forrásokat is  biztosítania kell a területi vízgazdálkodás ellátása érdekében.

 Részletek:

 

68. oldal / 71

Névnap

Ma 2024. március 29., péntek van.
Auguszta napja van, holnap Zalán napja lesz.