TIRHírekVédekezés 2013

Védekezés 2013

Vízitársulatok vízkárok elleni védekezése április 16.-20.-a között

A vízitársulatok 2013. április 16.-20.-a közötti védekezésének adatai, a védelmi fokozatokról szóló tájékoztatás a címre kattintva  aMellékleteknél tekinthető meg.

VTOSZ Titkárság 

 

Belvízmentesítés a mezőgazdasági termelők védelme érdekében a Mezőtúri Társulatnál

Már közel egy millió m3  belvíz szivattyúzásával  mentesítette  a  mezőgazdasági termelőket   a Mezőtúr-Tiszazugi Vízgazdálkodási Társulat, ahol napi átlagban 45 fő vesz részt a védekezésben. A belvízvédekezés költsége meghaladja a nyolcvanöt millió forintot, de még mindig  nincs megkötve a belvízvédelmi költségek kiegyenlítését szolgáló szerződés a Belügyminisztériummal.

A Társulat belvízvédelmi tájékoztatója a címre kattintva a Mellékleteknél  ismerhető meg.

dr. VÁ

 

Lassú javulás a belvízfronton

A Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetségének közleménye

Budapest, 2013. április 19., péntek (OS)

 Április 10-15. között a vízitársulatok változatlan kapacitással végezték belvízvédelmi feladataikat. Öt nap alatt 200 szivattyúteleppel közel 35 millió köbméter vizet emeltek át. A társulatok által víztelenített területeken a felszíni elöntés 30 ezer hektárral csökkent,  de a  vízitársulatok által mentesítendő terület még mindig 70 ezer hektár. A  leginkább veszélyeztetett területeken védekező társulatoknál a védelmi fokozat, a bevetett kapacitás nem csökkent!
A "lavór" alján a Körös-Berettyói Társulat területén, ahol 49 szivattyútelep és szivattyúállás naponta másfél millió köbméter vizet emel át. A  hetek óta tartó szivattyúzás miatti védelmi költség 120 millió forint. A Körösi Vízgazdálkodási Társulat 15 szivattyúval napi egymillió köbméter vizet emel át. A két társulatnál több, mint hatezer hektárt sikerült mentesíteni.
Kritikus még a belvízhelyzet Püspökladány környékén, a Nagykunságban, a Tiszazugban és Kistelek valamint Kiszombor térségében. Kicsit jobb a helyzet a Bodrogközben, Szabolcsban, a Nyírségben, a Duna mentén, Kiskunmajsa és Szentes térségében. A vízitársulatok harmad- és  másodfokú védelmi készültségben döntően szivattyúzási feladatokat végeznek.
Továbbra is súlyos  gondok jelentkeznek a vízitársulati védekezés finanszírozásában. Az eddigi   védelmi feladatok költsége 570 millió forint, de  a vízitársulati védekezésre vonatkozó szerződések megkötése és a költségvetési forrás átutalás továbbra is késik!
VTOSZ titkárság"

Részletek a címre kattintva a Mellékletekben olvasható.

 

Már közelít a 600 millió forinthoz a vízitársulatok védekezési költsége

Már közelít a 600 millió forinthoz a vízitársulatok védekezési költsége, de még mindíg nem jutottak hozzá az állami forráshoz. A 2013. április 10.- 15. közötti időszak védekezés adatai és védelmi fokozatai a címre kattintva a mellékleteknél találhatóak. VTOSZ Titkárság
 

Képek a Kapuvári VgT vízkár-védekezéséről

A képek a címre kattintva a Mellékleteknél nézhetők meg.

Forrás: Németh-Gy. Géza védelemvezető, igazgató

 

Stagnáló belvízhelyzet

Bár már egy hete nem volt jelentős csapadék, a belvízhelyzetben még
sem látni számottevő javulást. Április 10-én 28 vízitársulat volt
védelmi fokozatban. Bizonyos területeken csökkent az elöntött terület
nagysága, mérsékelni lehetett a védelmi munkát. Az ország más részein
azonban minden erőt meg kell mozgatni a mezőgazdasági területek
mentesítéséért.

Javulás elsősorban a Dunántúl síkvidéki területein tapasztalható. Az
Abonyi-öblözetben, a Sárközben, Baranyában, a Vértesalján, a Hanságban
első fokúra lehetett mérsékelni, több helyen meg is lehetett szüntetni a
védekezést. Változatlanul rossz a helyzet a Balaton déli partján, mert a
turzásokra épült településeket dél felől a belvíz fenyegeti. Ezeken a
területeken két hónapja folyamatos a szivattyúzás. Ugyancsak sok még a
védelmi feladat a Kaposon és a mellék vízfolyásain, ahol nyúlgátakat
építenek a magas vízszint ellen a Kapos-Koppányvölgyi Társulat szakemberei.

Az Alföldön a helyzet változatlan! Talán Heves megye déli részén és
Csongrád megye északi részén van némi javulás, nem kellett emelni a
védelmi szintet. A Tisza mentén azonban a legtöbb területen stagnált
vagy inkább romlott a belvízhelyzet. Szabolcsban és a Nyírségben nőtt az
elöntött terület nagysága, pedig a Nyíregyházi, a Kisvárdai és a
Tiszalöki Társulat 16 szivattyúteleppel emeli át a vizet. A Tiszántúlon,
Hajdú-Bihar megyében szintén három társulat van védelmi fokozatban 20
szivattyútelepet működtetve. A Közép-Tisza vidéken, a Nagykunságban és a
Jászságban rossz, de inkább kritikus a helyzet. A Karcagi és a Mezőtúri
Társulat harmadfokú készültségben védekezik, a Jászságban 7500 hektár az
elöntött terület. Ez a három társulat összesen 36 szivattyútelepet
működtet -- gyakorlatilag folyamatosan és naponta 1,3 millió köbméter
vizet emelnek át.

Az Alsó-Tisza vidéken a Szegedi Társulat területén a legkritikusabb a
helyzet. Harmadfokban védekezve 13 szivattyútelepet üzemeltetve
birkóznak a belvízzel, de nem jobb a helyzet a Tisza-Maros szögében,
Szentes térségében, vagy a Tisza jobb partján. De a legkritikusabb
helyzet talán Békés megyében van. A Gyulai és a Békési Társulat egyaránt
harmadfokú védelmi helyzetben több mint 20 ezer hektárról igyekszik
levezetni a vizet, 64 szivattyútelepet és szivattyúállást üzemeltetve.

Országosan április 10-én 28 vízitársulat volt valamilyen védelmi
fokozatban és több mint 110 ezer hektár víztelenítésén dolgoztak. A
védekezésben a vízitársulatok 192 szivattyúteleppel és szivattyúállással
vettek részt, öt nap alatt 35 millió köbméter belvizet emeltek át.

VTOSZ titkárság


 

 

A dunavecsei VgT tájékoztatója a NAK részére a társulat munkájáról, belvízvédekezésről

"Tisztelt Agrárkamara, Tisztelt Elnök Úr !

Sajnálattal tapasztaltuk a vízgazdálkodási társulat munkájával
kapcsolatosan általánosságban kialakult negatív tapasztalatait, emiatt
szükségesnek érezzük a társulatunk tevékenységének bemutatását amivel
talán sikerül a kedvezőbb benyomást kelteni.
Társulatunk valamennyi hozzánk beérkező bejelentést kivizsgál és
lehetőségei szerint intézkedik, folyamatos az egyeztetés a szakmai
felügyelettel, munkáink ellenőrizve vannak.
Az elmúlt évben társulatunknál is megszavazta a Küldöttgyűlés
(gazdálkodók által megválasztott 145 fő) a tagi támogatás
szükségességét, amelynek köszönhetően jelentős csatorna karbantartási
munkákat tudtunk végezni. Ennek hiányában a jelenlegi helyzetnél
lényegesen nagyobb károk alakultak volna ki, ugyanakkor nyilvánvaló,
hogy a kezelésünkben lévő 650 km csatorna és 40 km nyárigát folyamatos
karbantartásához nagyságrendekkel több pénzre lenne szükség. A művek
tulajdoni viszonya rendezetlen jelenős az önkormányzati és üzemi művek
nagysága amelyeken idei évtől a tagi támogatás hiányában sem védekezni,
sem karbantartani nincs lehetőség.  Az elmúlt évben csatorna
fenntartásra nyújtott állami támogatás 14 millió Ft volt, amiből 400 km
csatornát és 1000 műtárgyat kellene karbantartani.
A tagjaink által megszavazott támogatás befizetésének aránya 80 %, és a
tagok többségének jogos követelése és elvárása hogy a társulat
munkájának a biztosításához tegyen meg mindent a kintlevőségek
behajtására. tájékoztatom, hogy társulatunk március 21-e óta elrendelt
belvíz védekezéssel kapcsolatos szivattyúzási és vízkormányzási munkái
jelenleg is a tartozásokból befolyó összegekből kerül előfinaszírozásra
az állami támogatás kifizetéséig, emellett a  maximálisan engedélyezett
95 fő közfoglalkoztatott került  felvételre 4 hónapra a működési
területünkön akik a műtárgyak tisztításával, uszadék kiszedésével
hasznos munkát végeznek. A gazdálkodók munkájának segítésére az 5 db
üzemelő stabil szivattyútelep mellett jelenleg is 4 mobil szivattyú
került átadásra amire sorban állás van a vizek levezetésére.
Felhívom a figyelmet hogy idei évben egyenlőre sem állami támogatás, sem
érdekeltségi hozzájárulás- tagi támogatás nem áll rendelkezésre a
csatorna karbantartási munkák elvégzésére, aminek hosszabb távon súlyos
következményei lehetnek.

A bővebb bemutatásunk érdekében mellékeljük a társulatunk 2012. évi
tevékenységével kapcsolatos Küldöttgyűlés elé benyújtásra tervezett
beszámolónk kimutatását, belvíz elleni védekezéssel kapcsolatos
tevékenységünket, és néhány fotót a munkánkról.

Tisztelettel:
Vanó Attila igazgató
Dunamenti és Kiskunsági Vízgazdálkodási Társulat, Dunavecse
30/396-3968"

 

 

Tájékoztatás a Szentes és Környéke VgT belvízvédelmi tevékenységéről a NAK elnöke részére


"Tisztelt Elnök úr !

A Szentes és Környéke Vízgazdálkodási Társulat részéről, mint a Nemzeti Agrár Kamara tagja, a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége Elnöksége 9/2013. (04.09.) sz. határozatában felkérte a védelmi tevékenységet végző társulatokat, hogy napijelentéseiket, valamint szöveges tájékoztatást adjon a pontos információ áramlás elősegítése érdekében.

Eszerint  a Szentes és Környéke Vízgazdálkodási Társulat 2013 március 20.-n elrendelte működési területén a belvízvédelmi I. fokozatot 6 elektromos automatikus szivattyú telepe vonatkozásában. A további csapadék és olvadás hatására 2013 április 02.-n belvízvédelmi II. fokozatra emelt. Ekkor a Társulatunknál 12 db elektromos szivattyú telep üzemelt, az állami tulajdonú létesítményeken felül  Önkormányzati és magán tulajdonú létesítmények védelmében is részt vett több provizórium beüzemelésével.
A védelmi munkákban 5 db nagyobb teljesítményű kotrógéppel ( HYUNDAI 160 2 db,POCLAIN 115), 11 fővel vett részt.  Az eltelt időszakban a rendelkezésre álló 7,39 m3/sec kapacitásból maximálisan 4,15 m3/sec kapacitás üzemeltetésével 4066 üzemóra alatt 4 897 000 m3 belvíz átemelése történt meg a befogadók felé, mely napi 1 100 000 Ft napi költséget jelentett. Összesen a védelmi költség jelenleg 26 882 000 Ft, melyhez Társulatunk sem tagi támogatást sem védelmi előleget nem kapott ezidáig.

A továbbiak kérjük tájékozatónkat és megküldött napi jelentéseinkben megadott adatokat figyelembe venni szíveskedjenek. Egyéb kérdéseik vonatkozásában szívesen adunk további felvilágosítást.

Üdvözlettel: Szépe István Szentes és Környéke Vgt. védelem vezető helyettese"

dr. VÁ

 

 

Kapos-Koppányvölgyi VgT -Tolnanémedi-Dombóvár belvízöblözet 2013 április 11.

 

 
 alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
alt
 
 
 
 

1. oldal / 3

Névnap

Ma 2024. március 28., csütörtök van.
Gedeon és Johanna napja van, holnap Auguszta napja lesz.