TIRHírekSzövetségünk híreiA MAGOSZ felelőtlen hangadói kierőszakolják a területi vízgazdálkodás ellehetetlenítését?

A MAGOSZ felelőtlen hangadói kierőszakolják a területi vízgazdálkodás ellehetetlenítését?

Obreczán Ferenc a MAGOSZ főtitkára, képviselő a 2012. november 29-i  parlamenti felszólalásában kijelentette, hogy nem támadja  a társulatokat.  Elismerte, hogy a vízitársulatok elvileg  jogszerűen állapítják meg a működésüket, alapfeladataik ellátását  biztosító  egyéb támogatást.  Nehezményezte, hogy ebben az aszályos évben a küldöttgyűlések által megszavazott hozzájárulásokat a gazdáknak be  kell fizetni és azt is, hogy  a termelők között nincs esélyegyenlőség, mert ahol nem működik vízitársulat pl. Edelény térségében, ott  nem kell fizetniük a termelőknek.

Kijelentette, hogy vannak a gazdák igényeit figyelenmbe vevő társulatok, de ugyanakkor támogatja az  egyes agrár tárgyú törvények módosításáról szóló T/9240. számú törvényjavaslat vízitársulatokat érintő szabályozás tervezetét, amely szerint  a vízitársulatoknak a küldöttgyűlés helyett valamennyi tag részvételével a  közgyűlés lesz a legfőbb szerve, amely a tagok fizetési kötelezettsége mértékéről  és felhasználásáról az összes tag kétharmados többségével határozhat. Elképzelhető,  mint legfőbb szervnek kellene döntenie a társulat alapvető működésével kapcsolatos kérdésekben,  többek között az éves  mérleg elfogadásáról is.

A Javaslat vízitársulatokat érintő része egy rosszindulatú, szakmailag, jogilag megalapozatlan fércmunka, amelyet érthetetlen módon a területi vízgazdálkodást és a közfoglalkoztatást irányító BM  ismereteink szerint nem vétózott meg, ezzel magára vállalja a területi vízgazdálkodás  ellátatlansága miatt  bekövetkező, nemzetgazdasági szintű  problémákat, szemben a VM felelőtlen  jogalkotóival, akiket semmilyen felelősség nem terhel a jelenlegi intézményrendszerben.  

A Javaslat  nem  rendekezik arról, hogy ha nem nem jön össze az érdekeltségi egység szerint legalább  kétharmados   jelenlét, mi történjen? A huszonharmadik érvénytelen közgyűlést kövesse a huszonnegyedik? Mert a több ezer  vagy tízezer tagból álló közgyűléseket lehetetlen lesz szabályosan összehívni és a közgyűlést szabályosan megtartani.

 A törvényjavaslat részletes vitájára keden kerül sor.

A törvényjavaslat vízitársulatokat szabályozó része  a címre kattintva a Mellékleteknél olvasható el.

dr. VÁ

 

 

 

Névnap

Ma 2024. március 28., csütörtök van.
Gedeon és Johanna napja van, holnap Auguszta napja lesz.