TIRHírekSzövetségünk híreiA VTOSZ méltó megemlékezést tervez az első öntözési törvény megalkotásáról és Kálllay Miklósról

A VTOSZ méltó megemlékezést tervez az első öntözési törvény megalkotásáról és Kálllay Miklósról

 A Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége méltó módon kíván megemlékezni az első öntözési törvény megalkotásának 75. és  a  Magyar Királyi Öntözési Hivatal elnöke Kállay Miklós születésének 125. évfordulójáról.  A  Szövetség elnöke az alábbi levéllel fordult dr. Áder János  elnök úrhoz:  

 "Tisztelt Köztársasági Elnök Úr!

Az öntözési törvényt 1937-ben hozta létre az akkori kormányzat. Ehhez kapcsolódóan alakult meg a M. Kir. Öntözési Hivatal, amelynek elnökévé Horthy Miklós a korábbi földművelésügyiminisztert,  Kállay Miklóst nevezte ki. Ő miniszterelnökké válásáig végezte feladatát. Az 1937-42 közötti időszak lényeges fejlődést hozott az új technológiák elterjesztésében.

A másik fontos esemény, hogy Kállay Miklós 125 éve született. Megítélésem szerint a  két jubileum együttes megünneplése jól szolgálná az Ön által vállalt Víz Világkonferencia hazai előkészítését.A rendezvényre ez évben is sor kerülhetne Kecskeméten /a Homokhátság ismert gondjainak ápolását igazolva/, vagy a jövő év elején az Önnek megfelelő időpontban.

Amennyiben Elnök úr elfoglaltságai nem tennék lehetővé személyes részvételét, úgy kérem hozzájárulását, hogy  fővédnöki címmel nevét szerepeltethessük.


                          Tisztelettel:


                                                         Ligetvári Ferenc
                                                                  DSc
                        a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetség elnöke
                     a Nemzetközi Öntözési és Vízrendezési Szövetség /New Delhi/
                                                     tiszteletbeli alelnöke"

dr.VÁ

 

Nincs jogosultsága hozzászólni.

Névnap

Ma 2024. március 28., csütörtök van.
Gedeon és Johanna napja van, holnap Auguszta napja lesz.