TIRHírekFigyelőIllés államtitkár államosítaná a vízitársulatokat? Erre egy alkalommal volt (rossz)példa 1810 óta!

Illés államtitkár államosítaná a vízitársulatokat? Erre egy alkalommal volt (rossz)példa 1810 óta!

 

Kinek vagy kiknek  az érdeke másfél milliárd forintért egy  új állami szervezet létrehozása és a  200 éves múltú vízitársulatok lejáratása, szétverése?

 

Dr. Illés Zoltán a vidékfejlesztési minisztérium környezetügyekért felelős államtitkára a Kossuth Rádió Hajnal-Táj  c. műsorában a riporternek  elmondta, ahhoz, hogy 500 ezer ha-ra lehessen növelni az öntözést, nagyobb állami szerepvállalás szükséges, ezért  35-40 fős, másfél milliárd forintos költségvetésű Öntözési Hivatal felállítását javasolja  a Kormánynak. 

Az államtitkár azt  is elmondta, hogy   a  150 éve alapított vízügyi társulások felett eljárt az idő. Ezért a mai elvárásoknak nem tudnak megfelelni.Ha a kormány úgy dönt, az Öntözési Hivatal vidéki  kirendeltségei lehetnek, az ő feladataikat venné át az állam. Ugyanakkor azok a  közösségi tulajdonban lévő eszközök azok is az államhoz  kerülnének, hogy az állam hatékonyan el tudja végezni a vízkormányzás, a vízgazdálkodás, az  aszály  elleni  küzdelem és az öntözés feladatait.

Aki meg tudja válaszolni a bevezetőben feltett kérdést, szíveskedjen közölni a "Szóljon hozzá" c. rovatunkban. Ugyanott közölhetőek a gazdasági-,  gazdaság-politikai és szakmai érvek és ellenérvek is.

Forrás:

Kossuth Rádió, Hajnal-Táj 2012. 10. 11.

dr.VÁ

 

Névnap

Ma 2019. június 18., kedd van.
Arnold és Levente napja van, holnap Gyárfás napja lesz.