TIRHírekKözmunka program 2011A vízitársulatoknál dolgozó közfoglalkozatottak száma már hatezer fő

A vízitársulatoknál dolgozó közfoglalkozatottak száma már hatezer fő

A vízitársulatoknál a 11,5 hónapos időtartamban jelenleg   foglalkoztatott  4500 közmunkás mellett "az elsődlegesen roma munkavállaló foglalkoztatását biztosító vízitársulati irányítású Startmunka mintaprogram"-ban a kijelölt öt megye  tizenkilenc    vízitársulatánál újabb  1078 fő közfoglalkoztatott került alkalmazásra.    A  benyújtott  pályázatok alapján a  vízitársulatok  382 091 118 forint költségvetési támogatásban részesülnek. A  közfoglakoztatottak felvétele szeptember 1-jén megkezdődött, de a hatósági szeződések támogató általi megkötésére több, mint két hetet kellett várni. Sajnos késik az új  kormányrendelet szerinti heti bérfizetésre és dologi kiadásokra fordítható költségvetési pénzek  átutalása is.   

A BM által a kormányhivatalokon keresztül indított kistérségi programokban jelenleg négy vízitársulat (Gyöngyös, Sárospatak. Mezőkövesd, Hódmezővásárhely) részvételéről tudunk cca. 300 fővel.

 2011. szeptember 19-i Papp Károly helyettes államtitkár bejelentése szerint  2011-ben még 555 települést érintő, több éves közmunkaprogram indul.

VTOSZ Titkárság

 

 

Névnap

Ma 2018. szeptember 22., szombat van.
Móric napja van, holnap Tekla és Líviusz napja lesz.