TIRHírekSzövetségünk híreia XIII. vízitársulati környezetvédelmi nap is sikeres volt

a XIII. vízitársulati környezetvédelmi nap is sikeres volt

 

 A Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósággal és a Kecskeméti Főiskolával közösen  rendezte meg 2011. június 9-én „ Vízgazdálkodás a Homokhátságon” címmel a XIII. vízitársulati környezetvédelmi napot, amelyen több, mint 70 szakember vett részt.

 A rendezvény Prof. Dr. Lévai Péter kandidátus, főiskolai tanár, a Kecskeméti Főiskola Kertészeti Karának dékánja elnöki megnyítójával kezdődőtt.

 A vízvisszatartás vízháztartási jelentőségéről Dr. Ligetvári Ferenc, akadémiai doktor, egyetemi tanár,a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetségének elnöke tartot előadást. Dr. Boros Emil PhD. A Kiskunsági Nemzeti Park igazgatója a Vizes élőhelyek és rekonstrukciójuk a Kiskunságban című előadása követte, majd Fehér Ferenc okleveles építőmérnök, c. egyetemi docens, a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetségének ügyvezető elnökének korreferátum hangzott el arról, hogy a a vízitársulatok mit tettek és tesznek a Homokhátság vízgazdálkodásának javításáért.

Az előadásokat követően Dr. Boros Emil és Gedeon Zsolt tartott szakmai bemutatót a vizes élőhelyek rekonstrukciójáról Bugac térségében. Az igen jól sikerült XIII. vízitársulati környezetvédelmi nap a Gedeon-Tanyán szürkemarhából készült gulyásleves és a ház specialitásával, a tejes pite elfogyasztásával zárult.

A Gedeon-tanya képe a mellékletben tekinthető meg.

A Petőfi Népe c. lap tudósítása a rendezvényről ítt olvasható

VTOSZ Titkárság

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mellékletek:
ÁllományLeírásMéret
A(z) (Gedeon-tanya.png) állomány letöltéseGedeon-tanya.pngA bemutató helyszíne a Gedeon-tanya877 Kb
 

Nincs jogosultsága hozzászólni.

Névnap

Ma 2024. március 28., csütörtök van.
Gedeon és Johanna napja van, holnap Auguszta napja lesz.