TIRHírekTájékoztatókA Vidékfejlesztési Minisztérium felső vezetőivel találkoztak a hódmezővásárhelyiek

A Vidékfejlesztési Minisztérium felső vezetőivel találkoztak a hódmezővásárhelyiek

 

Dr. Fazekas Sándor miniszter, dr. Illés Zoltán államtitkár, Palkovics Péter MVH elnök 2011. március 2-án Hódmezővásárhelyen „Gazdanap a gazdag napokért - vidék lesz az ország támasza” címmel rendezett konferencián vett részt.

 

A rendezvény hatalmas érdeklődés mellett hozzászólásokkal együtt több mint 3 órán át tartott. A színvonalas lényegre törő előadásokat nagy figyelem kísérte.

 

Dr. Illés Zoltán államtitkár átfogó képet adott a belvízgazdálkodásban kialakult helyzetről, amihez a csapadékos időjáráson túl hozzájárult, hogy a megosztott feladatköröket sem a gazdák, sem az önkormányzatok sem a társulatok, de legfőképp az állam nem jól látta el elsősorban forráshiány miatt. Ott, ahol az állami létesítmények nem működtek megfelelően, az alsóbbrendű létesítmények, sem tudtak jól működni. Az Államtitkár szerint vannak olyan önkormányzatok és vízgazdálkodási társulatok is, amelyek jól látták el feladatukat.

Államtitkár úr kijelentette, az önkormányzatoknak nem lehet feladatuk az ár- és belvízvédelem, annak egy kézben az állam irányítása alatt kell lenni. A társulatok felügyeletét az állam részéről a vízügyi igazgatóságok fogják ellátni. Mindehhez az állam fogja a forrást biztosítani, elsősorban a termékdíjból. A megindult közmunkaprogram javítani fogja a csatornák állapotát és megélhetést jelent a helyi munkavállalóknak.

A megelőzésre kell fordítani több figyelmet és forrást, nem a vészhelyzet elhárítására.

 

Egy hozzászóló elismerte az állam irányítás hatékonyságát a belvízvédekezés során és elismeréssel szólt a VIZIG és a Tisza-Marosszögi Vízgazdálkodási Társulat teljesítményéről Hódmezővásárhely térségében.

 

Egy makói gazdálkodó arról számolt be, hogy a termelők összefogásával elkészült Rákosi csatorna többszáz ha-t mentesít a belvíztől. A csatornát Társulatunk geodézia felmérés, tervezés alapján építette meg 4 nap alatt. A gazdák pedig kifizették az elvégzett munkát. Követendő helyi példa más közösségek számára is.

 

Két gazdálkodói hozzászólásból érezhető volt, hogy a vízhez való kapcsolat feszültségforrás is lehet, ha egyikük a táj adottságának megfelelő gazdálkodást, vízgazdálkodást szeretne, a másik pedig a terület teljes vízmentesítését.

 

Az Magyar Agrárkamara képviselőjeként három észrevételt tettem:

  • A tanyaprogramban kapjon helyet a tanyák lokális belvízvédelme

  • A csatorna kotrás során kikerült iszap a partibirtokosoknál veszélyezteti a területalapú támogatás megszerzését

  • Az okszerű területhasználat bevezetésénél a VM támaszkodjon a „zöld kvóta” rendszerben lévő lehetőségekre.

 

Mind a Miniszter Úr, mind Államtitkár Úr reagált a felvetésekre és a munkaprogramjuk részévé tették.

 

Hódmezővásárhely, 2011. március 3.

alt

Balla Iván ügyvezető igazgató

Tisza–Marosszögi Vízgazdálkodási Tár­sulat

 

Nincs jogosultsága hozzászólni.

Névnap

Ma 2024. március 28., csütörtök van.
Gedeon és Johanna napja van, holnap Auguszta napja lesz.