TIRHírekSzövetségünk híreiSikeres környezetvédelmi nyílt nap Bátaapátiban

Sikeres környezetvédelmi nyílt nap Bátaapátiban

A VTOSZ környezetvédelmi munkabizottsága együttműködve az 1998-ban alapított Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft-vel (RHK) környezetvédelmi nyílt napot rendezett 2010. szeptember 2-án, csütörtökön.

A rendezvényre a Bátaapátiban létesített Nemzeti Radioaktívhulladék-tárolóban kerül sor. A közel hatvan résztvevő két csoportban mintegy 250 m hosszban lesétálhatott  az egyik 1700 fm hosszú, 10 %-os meredekségű lejtősaknába (vágatba) amelyen a atomerőművi eredetű kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékot szállítják a folyamatosan kialakításra kerülő végleges gránit tárolóterekbe.


Sződi Imre a VTOSZ volt elnöke, a az RHK főmunkatársa igen érdekes előadásban mutatta be mindkét csoportnak a tárolót  és a rendezvény résztvevői két ismeretbővítő filmet is megtekinthettek a hulladéktároló kialakításáról, illetve a hulladék tárolásáról. A bemutató után a részt vevők fakulttatív program keretében ismerkedhettek meg a a kicsinosított településsel, a sváb paraszti életet bemutató tájházzal és  megtekinthették  at  a házat is, amelyben   a Rinya-Dombómenti VgT igazgatója, Vadkerti Tóth Tihamér kollégánk és barátunk  töltötte gyermekkorát.  

 

VTOSZ Titkárság

2010. szeptember 3.

 

Nincs jogosultsága hozzászólni.

Névnap

Ma 2024. március 28., csütörtök van.
Gedeon és Johanna napja van, holnap Auguszta napja lesz.