TIRHírekSzövetségünk híreiA „ Hortobágy-Berettyó Napja” szakmai konferencián történt

A „ Hortobágy-Berettyó Napja” szakmai konferencián történt

 

Fazekas Sándor miniszter nyitotta meg  a "Hortobágy-Berettyó Napja" szakmai konferenciát Karcagon 2010. 08. 27-én.

A konferencián előadást tartott Pusztai András,  a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége elnökségének tagja, a Mezőtúr –Tiszazugi Vízgazdálkodási Társulat igazgatója is.

Pusztai András „Az ember és folyó kapcsolata, a társulat és a folyó kapcsolata” című előadásában tájékoztatást adott a Hortobágy-Berettyó térség  vízitársulatai  által  518 millió forint költséggel végzett  2010. évi belvízvédekezési munkákról, a folyamatban lévő EU támogatással és 30 %-os társulati önrésszel megvalósuló 1 209 millió Ft értékű fejlesztésekről  és az 1.201 millió forint összegű elbírálás alatt lévő fejlesztési igényekről.

Kiemelte, hogy a területi vízgazdálkodásnak csak egyik eleme a  vízitársulatok által végzett közcélú vízgazdálkodási feladatok ellátása. Továbbra is igen nagy szükség van a  vízügyi igazgatóság, az  önkormányzatok és a  társulatok vízgazdálkodási közfeladatai ellátásánál a feladatok elvégzésének  összehangolására.  Szólt továbbá a megfelelő agrotechnikai beavatkozások szükségességéről, a vízminőség védelmének fontosságáról. Sajnálattal állapította meg,  hogy  a  volt üzemi, jelenleg döntően önkormányzati tulajdonba került táblaszintű és táblaközi vízvezető művek  üzemeltetésének jelenleg nincs  igazi gazdája, a szükséges feladatok ellátásának forrása hiányzik. Ez pedig a területi vízgazdálkodás eredményességét jelentősen rontja.

Végezetül szólt a vízitársulatok történelmi hagyományáról. Tájékoztatta a jelen lévőket, hogy a vízitársulatok idén emlékeznek meg kétszáz éves múltukról és reményét fejezte ki, hogy a múlt tapasztalatai  és a jelen igényei alapján jövője  is lesz a vízitársulatoknak.

 

 VTOSZ Titkárság

2010. szeptember 1.

 

 

 

 

 

Nincs jogosultsága hozzászólni.

Névnap

Ma 2024. március 28., csütörtök van.
Gedeon és Johanna napja van, holnap Auguszta napja lesz.