Szegedi Sándor megválasztott ügyvezető elnök lemondása miatt Völler Zoltán, a felügyelő bizottság elnöke rendkívüli küldöttgyűlés hívott össze 2024. március 21-re, a Szövetség székhelyére, Sződligetre. Az ülés fő célja a megválasztott ügyvezető elnök lemondása körülményeinek és okainak tisztázása és új ügyvezető elnök megválasztása. Szegedi Sándor az elmúlt időszakot úgy értékelte, hogy nem sikerült a kitűzött szövetségi célokat elérni, így célszerű lenne a VTOSZ (új nevén Magyar Vízgazdálkodók Szövetsége) tevékenységének új alapokra helyezése és a kapcsolati rendszer megújítása is.
Völler Zoltán előterjesztette, hogy a 2024. február 29-i küldöttgyűlésen az ügyvezető elnök választása során két kolléga is elfogadta a jelölést: Szegedi Sándor, a Gödöllő-Vác Térségi Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Társulat elnöke (korábbi VTOSZ elnök) és Balla Iván, a Tisza-Marosszögi Vízgazdálkodási Társulat igazgatója. Megválasztásra Szegedi Sándor került, aki később lemondott. A kérdés az, hogy ebben az új helyzetben vállalja-e Balla Iván a jelölést. Balla Iván fontosnak tartja a Szövetség további működését és a szemléletváltást, de úgy ítéli meg, olyan feladatokra kell koncentrálnia, amelyek lehetővé teszik a területi vízgazdálkodás megítélésének megváltozását. Így a MVSZ-ben ügyvezető elnöki pozíciót nem tud vállalni. Felmerült a közvetlen jelölés kérdése, de a jelenlévő küldöttek olyan jelöltet nem tudtak állítani, aki az elnöki feladatokat vállalta volna. Így Völler Zoltán azt állapította meg, hogy az ügyvezető elnök választás sikertelen volt.
A Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetségében (új nevén Magyar Vízgazdálkodók Szövetségében) nehéz helyzet alakult ki. Bár a cél a Szövetség működésének egyszerűsítése és racionalizálása volt, ügyvezető elnök és elfogadott célkitűzések nélkül ez nehezen érhető el. A felügyelő bizottság elnöke adminisztratív ügyekben helyettesítheti az ügyvezető elnököt, azonban egyértelmű szakmai vezetés nélkül a szövetségi munka gyakorlatilag lehetetlen.
Következő > |
---|
Legtöbbször olvasott