TIRNyugdíjas klubVíz Világnapi ünnepség és Beszédes József megemlékezés Dunaföldváron

Víz Világnapi ünnepség és Beszédes József megemlékezés Dunaföldváron

Dunaföldváron, Beszédes József egykori lakhelyén a XIX. század első fele kiemelkedő vízimérnökének jelentős kultusza alakult ki. A helyi általános iskolát róla nevezték el, de nevét viseli az a Dunán átívelő híd is, ami Dunaföldvárt és Soltot köti össze. Az iskola falán és a házon, ahol lakott, emléktábla van. A főtéren szoborcsoport, amely rajta kívül az egyik fontos mérnöki munkát, a felmérést is megörökíti. A dunaföldvári temetőben, Beszédes sírjánál is koszorúzás, megemlékezés van minden évben.

A 2023. évi Beszédes megemlékezések a Víz Világnapjához kapcsolódtak, a rendezvényekre március 24-én került sor. Klubunk felügyelő bizottságának elnöke, Sződi Imre évtizedes gyakorlatot szerzett már a Beszédes megemlékezések előkészítésében, megszervezésében és lebonyolításában. Kiváló az együttműködése a Beszédes József Általános Iskolával, amely természetesen az ilyen rendezvények letéteményese. Az Iskola kívánsága az volt, hogy a Klub a Stefánia állóhajón az ötödik általános iskolás osztályok számára szervezzen vetített képes előadást a vizes élőhelyek állatvilágáról. Bogáth Jenőnek, a Klub szakmai elnökhelyettesének és Megulesz Gabriellának, a Dunaújvárosi Vízi Társulat igazgatójának segítségével került sor erre (a fényképek szerint jól sikerült) programra.

A Beszédes megemlékezések az Iskola falán elhelyezett emléktábla megkoszorúzásával kezdődtek meg. Beszédes József halála előtt évtizedekig Dunaföldváron lakott (ez a Beszédes kultusz forrása) és egykori lakóháza falán is emléktábla található. Az itt rendezett koszorúzási ünnepség után került sor Dunaföldvár főterén, a Beszédes szoborcsoportnál a központi ünnepségre. A rendezvény színvonalát a Beszédes József Általános Iskola gyermekkórusának közreműködése emelte. Ünnepi beszédek Papanek László, a Budapesti Vízügyi Igazgatóság osztályvezetője mondott és a megemlékezéseken részt vevő önkormányzati, iskolai és vízgazdálkodási szervezeti vezetők helyezték el koszorúikat.

A Beszédes megemlékezések egyik legfontosabb része sírjának megkoszorúzása. A sírnak és környezetének rendben tartására a dunaföldváriak nagy figyelmet fordítanak. Az emlékbeszédek nem csak Beszédes József XIX. századbeli jelentős tevékenységére tértek korábban ki, hanem arra is, hogy Beszédes tevékenysége, elképzelései, megvalósult munkái mit üzennek a mának. Sződi Imre, a Nyugdíjas Vízitársulati Vezetők Klubja felügyelő bizottságának elnöke, a megemlékezések „motorja" emlékbeszédében szintén ezt hangsúlyozta. Mert mit ér a megemlékezés, ha a mának szóló tanulságokat nem vonjuk le egy olyan kiemelkedő mérnök tevékenységéből, akinek gondolatai, elképzelései századokon ívelnek át.

 

A_víz_világnapja_közössége.jpg

 

Beszédes_napi_előadás_hallgatói_a_Stefánia_állóhajón.jpg

 

Életkép_a_Stefánián.jpg

 

Beszédes_A.jpg

 

Beszédes_B.jpg

 

Beszédes_C.jpg

 

Beszédes_D.jpg

 

Beszédes_E.jpg

 

IMG_0676.jpg

 

IMG_0677.jpg

 

IMG_0679.jpg

 

IMG_0681.jpg

 

IMG_0699.jpg

 

IMG_0701.jpg

 

IMG_0703.jpg

 

IMG_0706.jpg

Mellékletek:
ÁllományLeírásMéret
A(z) (Beszédes_emlékbeszéd.pdf) állomány letöltéseBeszédes_emlékbeszéd.pdfMegemlékezés Beszédes József sírjánál, 2023 március 24.31 Kb