TIRHírekFigyelőA Vízgazdálkodási Társulatok Európai Szövetségének anyagai

A Vízgazdálkodási Társulatok Európai Szövetségének anyagai

A Vízgazdálkodási Társulatok Európai Szövetségének (European Union of Water Management Associations – EUWMA) a VTOSZ 2004 óta tagja. Az Országos Szövetség nehéz anyagi helyzete miatt az aktív tagságot 2014-ben fel kellett függeszteni, azóta a VTOSZ lényegében megfigyelői státuszban van. Az EUWMA megkeresésére 2021 őszén ismét felvetődött a VTOSZ tagsága, de egyértelművé vált, hogy az Országos Szövetség jelenleg nem tud aktívabban részt venni a nemzetközi munkában. Viszont abban megegyezés született, hogy az EUWMA működésével kapcsolatban időnként tájékoztatást ad és ezeket az anyagokat a VTOSZ eljuttatja a működő magyar vízitársulatokhoz, illetve felteszi a honlapra.

A mellékelt két anyag egyike azt mutatja be, hogy az EUWMA 2021. évi közgyűlésén milyen témák voltak napirenden, bepillantást engedve ezzel a nemzetközi szövetség működésébe. A másik anyag az EUWMA állásfoglalását foglalja össze a klímaváltozás vízgazdálkodás hatásaival kapcsolatban. Minkét angol nyelvű anyag magyar fordítását hamarosan közzétesszük a VTOSZ honlapján.

Mellékletek:
ÁllományLeírásMéret
A(z) (Draft_EUWMA_minutes_annual_meeting_2021.docx) állomány letöltéseDraft_EUWMA_minutes_annual_meeting_2021.docxNapirendi pontok az EUWMA 2021. évi közgyűlésén (angol nyelvű)49 Kb
A(z) (EUWMAkozgyules21_magyar.docx) állomány letöltéseEUWMAkozgyules21_magyar.docxNapirendi pontok az EUWMA 2021. évi közgyűlésén (magyar nyelvű)37 Kb
A(z) (Revised_draft_EUWMA_declaration.docx) állomány letöltéseRevised_draft_EUWMA_declaration.docxAz EUWMA állásfoglalása a klímaváltozás vízgazdálkodásra gyakorolt hatásaival kapcsolatban (angol nyelvű)37 Kb
A(z) (Revised_draft_EUWMA_klima_adaptacio.docx) állomány letöltéseRevised_draft_EUWMA_klima_adaptacio.docxAz EUWMA állásfoglalása a klímaváltozás vízgazdálkodásra gyakorolt hatásaival kapcsolatban (magyar nyelvű)35 Kb
 

Nincs jogosultsága hozzászólni.

Névnap

Ma 2024. március 29., péntek van.
Auguszta napja van, holnap Zalán napja lesz.