TIRNyugdíjas klubKirándulás Debrecenbe és a Hortobágyra

Kirándulás Debrecenbe és a Hortobágyra

A Nyugdíjas Vízitársulati Vezetők Klubjának őszi programjában Debrecen és a Hortobágy meglátogatása szerepelt.

Szeptember 19-én délelőtt Debrecenben, a Péterfia Panzióban gyülekezett a csapat és már ekkor nagyon jó volt a hangulat (hát persze, szemben volt a Péterfia Rock söröző). Elegánsan, az Aranybika Nagyszállóban elfogyasztott ebéd után városnézés következett. Meglátogattuk a Nagytemplomot, megnéztük a híres Református Kollégiumot, majd a Déri Múzeumban Munkácsy fantasztikus festményeit csodáltuk meg. Ezt követően egy kis sörözés, egy jóízű vacsora és baráti beszélgetés a Panzió pagodájában már csak ráadás volt. A szeptember 20-i program középpontjában a hortobágyi látogatás állt. A zötyögő kisvasúttal kivonatoztunk a hatalmas halastavak között a madár lesre. A program zárásaként a Hortobágyi Csárdában pusztai ételkülönlegességek kerültek az asztalra: szürkemarha gulyás és slambuc (bár az utóbbival többeknek voltak fenntartásai). A 31 főt "megmozgató" klubkirándulás sikerét a résztvevők elégedettségénél semmi sem bizonyítja jobban.