TIRHírekSzövetségünk híreiVízügyi kamara létrehozása

Vízügyi kamara létrehozása

Az üzleti életben a gazdasági kamarák fontos szerepet töltenek be. Általában jelentős lobbi erővel bírnak, így jó az érdekérvényesítő képességük. A kamarákkal foglalkozó szakirodalom a gazdasági kamarákat közvetítő szervezetnek tartja, amelyek az állami szféra és és a mikroszféra (vállalkozások, üzleti világ) összekapcsolását végzik. Az így kialakult közszfréra fontos szereplői tehát a kamarák.

A magyar vízgazdálkodás meglehetősen széttagolt. Gyakran már kormányzati szervek sem győzik összeszámolni, hány féle felelősségi és felügyeleti rendszer van a vízgazdálkodásban. Arra még történt kísérlet, hogy a nem kormányzati vízgazdálkodási szervezetek (népszerű angol nevükön NGO-k) összefogjanak. Ez volt az úgynevezett Bökényi Ötök együttműködése, ami mára már sokat vesztett a jelentőségéből. Ugyanakkor a jelentős szakmai erőt képviselő állami vízüggyel való ilyen típusú összefogás eddig szóba sem került.

Szegedi Sándor, a VTOSZ elnöke vetette fel egy vízügyi kamara létrehozásának ötletét. Az első, puhatolódzó tárgyalások viszonylag eredményesek voltak. A Belügyminisztérium illetékesei nem vetették el az ötletet, de további részletek kidolgozását kérték. A vízgazdálkodási szervezetek (a Vízügyi Szolgálat képviselői és a vízügyi vállalatok) szívesen tárgyalnának a lehetőségekről. A VTOSZ azt tervezi, hogy állami és nem kormányzati vízügyi vezetők részvételével rövidesen egyeztetést tart a témában.

 

Névnap

Ma 2017. november 19., vasárnap van.
Erzsébet napja van, holnap Jolán napja lesz.