TIRHírekSzövetségünk híreiAktuális feladatok a VTOSZ-ben

Aktuális feladatok a VTOSZ-ben

A nyári időszakban sincs "uborkaszezon" a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetségében. A vízgazdálkodással kapcsolatos jogszabályok módosulásai szinte állandó feladatot adnak jogi szakértőinknek.

Legutóbb június 20-án volt jogi konzultáció a vízitársulatokat is érintő szabályozásról. Jelentős kérdés a vízitársulati közfoglalkoztatás továbbvitele. Ez ügyben dr. Hoffmann Imre közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkárral folytatandó konzultáció előkészítése folyik. Sok társulat kíséri figyelemmel az EU támogatással és saját erőből végzett beruházások vagyoni értéke megtérítésének ügyét, az esteleges faktorálás lehetőségét. Ennek jogi és közgazdasági hátterével is foglalkozik a Szövetség. A Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztési Államtitkárságán létrejött konzultáció folytatásaként a vízitársulatok státuszáról, feladatairól, finanszírozásáról kell egy anyagot összeállítani a Belügyminisztérium számára. Napirenden van a BM Katasztrófavédelmi Főigazgatóságával való együttműködés konkretizálása is.

A VTOSZ 25 éve alakult meg. Erről is meg kíván emlékezni a Szövetség és folyik az őszi vízitársulati igazgatói-főkönyvelői értekezlet előkészítése.

A Szövetségnél számos háttéranyag, tanulmány készül, ezeknek jó része elérhető a vízitársulati vezetők számára a "Háttértanulmányok" rovatban.

Szegedi Sándor
VTOSZ elnök

 

Nincs jogosultsága hozzászólni.

Névnap

Ma 2024. március 28., csütörtök van.
Gedeon és Johanna napja van, holnap Auguszta napja lesz.