TIRNyugdíjas klubNyári klubkirándulás, 2016 június

Nyári klubkirándulás, 2016 június

A Nyugdíjas Vízitársulati Vezetők Klubjának nyári klubkirándulására 2016. június 7-10. között került sor Mohács és Pécs térségében.

A "főhadiszállás" a mohácsi Pannon Hotelben volt, kényelmes, családias környezetben. Innen látogattunk el Máriagyűdre, Siklósra, Villányba, utóbbinál egészen a pincesorig, sőt egy pince legmélyére. Mohácsot kisvonattal ismertük meg, majd a Csele patakon lévő vízimalomhoz látogattunk. Innen a mohácsi csata Történelmi Emlékhelye volt az úti cél, majd a napot a Busó udvarban zártuk. A harmadik napon, Pécsett először Erb Jutka csodálatos képeit néztük meg, majd séta következett a történelmi belvárosban. A délutánt a Zsolnay negyedben töltöttük. Az utolsó napra is maradt program, először Kölkedre a Fehér Gólya Múzeumba látogattunk. Ezt követően a Duna holtágai között az ártéri gazdálkodással ismerkedtünk meg és egy jó kis halászlével zártuk a programot.

 

IMG_2789.jpg

 

IMG_2792.jpg

 

IMG_2797.jpg

 

IMG_2801.jpg

 

DSCF0007.jpg

 

DSCF0008.jpg

 

DSCF0012.jpg

 

DSCF0013.jpg

 

DSCF0014.jpg

 

DSCF0015.jpg

 

DSCF0021.jpg

 

DSCF0024.jpg

 

DSCF0025.jpg

 

DSCF0027.jpg

 

DSCF0030.jpg

 

DSCF0036.jpg

 

DSCF0037.jpg

 

DSCF0039.jpg

 

DSCF0044.jpg

 

DSCF0045.jpg

 

DSCF0046.jpg

 

DSCF0052.jpg

 

DSCF0060.jpg

 

DSCF0066.jpg

 

DSCF0075.jpg

 

DSCF0078.jpg

 

Erb Pálné
részére

Kedves Jutka!

Ez úton is köszönjük, hogy bemutattad a képeidet! A klubtagság és a hozzátartozók csodálkozással vegyes elragadtatással beszélnek a képekről (és persze rólad!), annyira jó hatással voltál ránk. A műszaki teljesítményedről, arról, hogy szinte reménytelen helyzetben igyekeztél lelket verni egy vízitársulatba, eddig is tudtunk. De a művészi teljesítményed ezzel vetekszik, ami talán azért nagy szó, mert jó mérnök kevés van, de rossz képet sokat lehet látni. De veled kapcsolatban az a vélemény, hogy a kiállított képeid egytől egyik nagyon színvonalasak és nyilván a hangulattól, a lakásberendezéstől függően valamennyire lenne "vevő"". Miután most már csak a festészetre (így, összefoglalóan) kell koncentrálnod és távol állsz mindenféle rút műszaki, meg vízitársulati ügytől, csak arra bíztatunk: így tovább!

Még egyszer köszönjük az élményt!

A Nyugdíjas Vízitársulati Vezetők Klubja nevében:
Lőrincz Karcsi és Fehér Feri

Kónya Tibor és Anna
részére

Kedves Anna és Tibor!

Ezúton is köszönjük, hogy a Klub ez évi "nagy megmozdulását" ilyen színvonalasan megszerveztétek és lebonyolítottátok. Valamennyi program nagy megelégedettséget váltott ki, a programok változatosak és színvonalasak voltak. Az külön dicséretére válik a rendezésnek, hogy – követve az elmúlt évben kialakított jó szokást (lassan már hagyományt) – a program laza volt, sehol nem kellett rohanni, sok idő és lehetőség volt a lazításra, ücsörgésre, egy üdítő vagy egy sör megívására. Erre, ahogy növekszik klubunk átlagéletkora (hogy finoman fogalmazzuk meg az öregedést!), egyre nagyobb szükség lesz. Nyilván az a "művészet", hogy a megfelelő arányokat megtaláljuk: legyenek érdekes, látványos programok, de ezek ne legyenek nagyon erőltetőek, közöttük legyen mód a "lazításra". Ez a Mohács-Pécs térségi program ennek tökéletesen megfelelt.

Az külön köszönjük, hogy ami nem fért bele a "hivatalos" programba, abban segítettetek, rugalmasak voltatok, így néhány klubtagunknak az általános jóérzésen kívül még külön örömet is szereztetek. Rajtatok is érződött, hogy az egész programot szeretettel bonyolítjátok le, de az összes partner, bárhova mentünk, visszatükrözte ugyanezt a jóérzést és szeretetet, ami nyilván nem kis részben a ti érdemetek.

Még egyszer köszönjük a szervező munkátokat és csak annyit tudunk mondani, hogy a következő programok előtt nagyon "magasra tettétek a lécet".

Üdvözlettel:

a Klub nevében:
Lőrincz Karcsi és Fehér Feri