TIRHírekSzövetségünk híreiSzegedi Sándor VTOSZ elnök látogatása az OVF-ben

Szegedi Sándor VTOSZ elnök látogatása az OVF-ben

2015. október 28-án az Országos Vízügyi Főigazgatóságra látogatott Szegedi Sándor VTOSZ elnök, ahol Somlyódy Balázs főigazgatóval folytatott megbeszélést.

Az egyeztetésen részt vett Kolossváry Gábor főosztályvezető is. A látogatás fő célja a vagyonátadással kapcsolatos aktuális kérdések tisztázása volt. A korábbi egyeztetések és levélváltásoknak az az eredménye, hogy az OVF (és az MNV Zrt. is) lát lehetőséget arra, hogy az állami műveken végzett beruházások után az érintett vízitársulatok térítést kapjanak. Az ügynek ez a része azonban áttevődött a MNV Zrtr. és a VTOSZ közötti egyeztetésre. Az OVF-nek azt jelezte korábban Szegedi Sándor VTOSZ elnök, hogy az ÚMVP támogatással végzett beruházások kötelező fenntartása körül van zavar. Arra vonatkozóan egyértelmű információk vannak ugyanis, hogy a vízitársulati törvény 2013. decemberi rapid módosítása ellenére a pályázati kedvezményezettséget nem lehet elvenni a vízitársulatoktól. A jogszabály erejénél fogva az MVH nem is kezdeményezett ilyen lépést (ami a támogatási határozat egyoldalú és visszamenőleges módosítását jelentené), a vízügyi igazgatósági kezdeményezésekhez viszont az érintett társulatok hozzájárulására lenne szükség. De nem is tudni, mi a nagyobb baj: ha a vízitársulatok kedvezményezettek maradnak-e vagy ha nem. Az elmúlt két év azt mutatja, hogy a kedvezményezettséggel járó előnyöket nem tudják kihasználni, azaz a kötelező fenntartásra nem kapják meg az elkülönített állami forrásokat. Ugyanakkor az ismert okok miatt a vízitársulatok saját bevételek hiányában, saját erőből nem tudják a kötelező fenntartási feladatokat ellátni, hiszen ezekre fordítandó forrás nagysága országosan, 2014-ben és 2015-ben egyaránt 700 millió forint körül van. Szegedi Sándor VTOSZ elnök nem csak ennek a patt helyzetnek a feloldását kezdeményezte, hanem azt is, hogy a közcélú vízgazdálkodási művek fenntartásra költött állami forrásokról is legyen valamilyen összefoglaló anyag, mert a kötelező fenntartás elmaradása az egész ágazatot súlyosan érintheti. Az OVF áttekinti a fenntartási források felhasználását, az egyeztetés folytatódni fog.

 

 

Nincs jogosultsága hozzászólni.

Névnap

Ma 2024. március 28., csütörtök van.
Gedeon és Johanna napja van, holnap Auguszta napja lesz.