TIRHírekSzövetségünk híreiA VTOSZ őszi tevékenysége

A VTOSZ őszi tevékenysége

Nem bánik nagyon kesztyűs kézzel az Országos Szövetséggel a Fővárosi Törvényszék. A második hiánypótlási határozat (amelyik "átfedésben" volt az elsővel, azaz az alapszabályban talált további hiányosságot már az "első körben" kifogásolhatták volna) miatt újra rendkívüli küldöttgyűlést kellett összehívni, amelyre az elnökség több témát is bevitt. Nyilván Schmidt Jenő TÖOSZ elnök előadása, hozzászólásai váltották ki a legnagyobb érdeklődést, de a vita megmutatott számos más, vízitársulati szinten érdeklődésre számot tartó témát is. A küldöttgyűlést követően a felvetett kérdések alapján egy alapos elemzésre került sor. Ezt követően Szegedi Sándor elnök meghatározta azokat az irányokat, amelyekben a VTOSZ-nek érdemben lépnie kell. Friss híreinkben ezekről adunk tájékoztatást.

KÖZFOGLALKOZTATÁS

A kérdés azért éleződött ki, mert a 2015. december – 2016. február közötti időszak vízitársulati közfoglalkoztatása bizonytalan. Szegedi Sándor VTOSZ elnök levélben kereste meg dr. Hoffmann Imre közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkárt konzultációs lehetőséget kérve. Elsősorban a három téli hónap közfoglalkoztatási lehetőségeiről kellene minél hamarabb egyeztetni, de jobban körvonalazni kellene a 2016. március – 2017. február közötti időszak feltételrendszerét is. Az Országos Közfoglalkoztatási Programban a Belügyminisztérium kimutatása szerint 2014-ben a vízitársulatok voltak a második legnagyobb létszámot foglalkoztatók, így jogos elvárás, hogy érdemi egyeztetés legyen a BM részéről az Országos Szövetséggel. Ennek előkészületeit a vízitársulatok abban is tapasztalhatták, hogy a VTOSZ felmérte a vízitársulati közfoglalkoztatási helyzetet. A felmérés elemzése napokon belül befejeződik, így Szegedi Sándor elnök érdemi információk birtokában tud tárgyalni dr. Hoffmann Imre helyettes államtitkárral.

ÁLLAMI TULAJDONÚ MŰVEK BIRTOKBAADÁSA

A birtokbaadási folyamat a nem vitatott vagyoni helyzetű művek tekintetében viszonylag zökkenőmentesen lezajlott. A probléma azon művek tekintetében volt, amelyek valamilyen beruházással voltak érintve úgy, hogy a beruházási forrás részben társulati saját erő, részben uniós támogatás volt. Az OVF kimutatása szerint 34 olyan társulat volt, amely nem, vagy csak fenntartásokkal (jognyilatkozattal) írta alá a birtokbaadási jegyzőkönyvet. Az OVF az egész birtokbaadási kérdést "áttolta" a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. térfelére abban bízva, hogy a vagyonkezelő szervezet ígéretei mentesítik ennek a problémának a megoldásától és felgyorsulhat a birtokbaadási folyamat. A VTOSZ "felvette ezt a kesztyűt" és tárgyalásokat kezdett az MNV Zrt-vel, maradt azonban ezzel kapcsolatban az OVF-fel tisztázandó kérdés. Ez pedig nem más, mint a kötelező fenntartás és a kedvezményezettség ügye. Úgy néz ki, hogy az ÚMVP pályázaton elnyert támogatások kedvezményezettségi ügye majd két évvel az ezzel kapcsolatos törvénymódosítás elfogadása után sem zárult le. Számos jel mutat arra, hogy ezekben a támogatási döntésekben nem volt módosítás, még mindig a vízitársulatok a kedvezményezettek. Az MVH visszavonta a kifizetés felfüggesztési határozatokat és a vízitársulatok megkapták (megkapják) azokat a támogatásokat, amelyek a 2013-ban befejezett beruházásaikhoz kapcsolódnak. A VTOSZ végzett egy felmérést, amiből az derült ki, hogy egyetlen vízitársulat sem kapott arról értesítést, hogy a támogatási határozatot, amelyben kedvezményezettként megjelölték, az MVH megváltoztatta volna. Viszont tudunk "visszavert" vízügyi igazgatósági kezdeményezésekről, amikor az MVH megtagadta az átírást. Így az erről szóló törvénymódosítás ellenére, majd két év után azt látjuk, hogy ezeknek a beruházásoknak még mindig a vízitársulatok a kedvezményezettjei, nekik kellene elvégezni a kötelező fenntartást. De mivel erre a pályázat beadásakor tervezett forrást a társulatok nem tudják megszerezni, az állam pedig átvállalta a kötelező fenntartás finanszírozását, az elkülönített forrást a vízitársulatoknak kellene megkapniuk. A kötelező fenntartás költségeinek nagyságrendje 2014-ben és 2015-ben egyaránt 700 millió forint. Ennek tört része érkezik csak az érintett vízitársulatokhoz! És a következmény? Elmarad fenntartás, romló meder- és mű állapotok, a visszafizetési kötelezettség és a büntetés réme! Ennek a helyzetnek a visszásságaira hívta fel Szegedi Sándor VTOSZ elnök Somlyódy Balázs OVF főigazgató figyelmét. Nyilván az ügyben sürgősen érdemben egyeztetni kell (kellene), ahogy erre vonatkozóan az Országos Szövetség kezdeményezése szól.

EGYEZTETÉS AZ MNV ZRT-VEL

Az MNV Zrt. az OVF-hez írt levelében nem zárkózott el attól, hogy a vízitársulati beruházások értékének megváltásáról tárgyaljon az érintett társulatokkal. A VTOSZ kezdeményezésre arra vonatkozott, hogy a tárgyalási feltételek tisztázásra kerüljenek és egységes jogi és számviteli körülmények jöjjenek létre valamennyi ilyen ügyben. A felkészülés során azonban azt észre kell venni, hogy ezeknek az egyeztetéseknek (legalább) kétféle menetrendje lehetséges. A vízitársulatok nyilván egy olyan megoldást szeretnének, ahol gazdasági, számviteli szempontok dominálnak. Vannak igények (és ehhez kapcsolódó jó dokumentációk) évtizedekkel korábbi beruházásokkal kapcsolatban is, azonban a legjobban dokumentált időszak a 2004-től kezdődő. Az AVOP és az ÚMVP támogatással létesült beruházásoknál a támogatási mértéket és a saját erőt egész pontosan ki lehet mutatni. Ezek a beruházások egy állami szervezet (MVH) által precízen ellenőrzöttek, tehát gyakorlatilag vitán felül állnak az ide fordított források. Itt "csupán" arról van szó, ahogy dr. Varga Árpád a 2015. márciusában írt szakvéleményében írta, hogy hogyan válasszuk szét a jegyzett tőkében lévő állami tulajdont (ami az 1990-es évek elején eléggé vitatott jogi és számítási körülmények között kerül a társulatok jegyzett tőkéjébe) attól a vízitársulati vagyontól, ami az 2004 óta folyó beruházások során keletkezett. Ennek nyilván számviteli buktatói lehetnek, tehát bizonyos esetekben ez sem lesz könnyű. Az MNV Zrt. azonban a jogi alapon történő bizonyítást forszírozza, azaz olyan jogszabályokat keres, amelynek alapján ez a vízitársulati vagyon létrejöhetett. Úgy ítéljük meg, ez szintén egy nehéz feladat, ezért hívta össze Szegedi Sándor elnök a vízitársulati munkabizottság, valamint a közgazdasági és jogi munkabizottság együttes ülését, ezért foglalkoznak ezzel a kérdéssel a Szövetség jogi, számviteli és szakmai szakértői. Egy olyan anyag elkészítésére van szükség, amelynek alapján az MNV Zrt. biztosítékot tud adni valamennyi érintett társulatnak reális, pártatlan eljárás lefolytatására.

 

Mellékletek:
ÁllományLeírásMéret
A(z) (LevHoffmann151009.pdf) állomány letöltéseLevHoffmann151009.pdfSzegedi Sándor VTOSZ elnök levele dr. Hoffmann Imre BM helyettes államtitkárhoz121 Kb
A(z) (LevSomlyody151012.pdf) állomány letöltéseLevSomlyody151012.pdfSzegedi Sándor VTOSZ elnök levele Somlyódy Balázs OVF főigazgatóhoz126 Kb
 

Nincs jogosultsága hozzászólni.

Névnap

Ma 2024. március 29., péntek van.
Auguszta napja van, holnap Zalán napja lesz.