TIRNyugdíjas klubA Nyugdíjas Klub szatmári klubnapja

A Nyugdíjas Klub szatmári klubnapja

A Nyugdíjas Vízitársulati Vezetők Klubja szeptember 16-17-én Szatmárba látogatott.

Fülöp-tanyán, a kellemes paposi lovas panzióban volt a kirándulás központja. Az első napon Paposon Péchy Lászlóra, az Ecsediláp-Krasznabalparti Társulat volt igazgató-főmérnökéről emlékeztünk meg, megnéztük a falu felújított középkori templomát és találkoztunk a helyi nyugdíjas klub tagjaival is. Mindehhez a kalauzolást Illés Béla, Papos polgármestere adta. A második napi program középpontjában a Szatmár-Beregi Natúrpark meglátogatása állt, azaz a Tisza-Szamos közbe utaztunk. Olyan, az 1970-es árvíz szempontjából fontos településeken haladtunk át, mint Tunyogmatolcs, Fehérgyarmat, majd az Öreg-Túrt keresztezve értünk Kisarba, a látogatóközpontba. Itt nem csak dr. Jámbrikné Pintér Andrea polgármester asszony ismertetőjét hallgathattuk meg a település fejlődéséről, de természetvédelmi szakemberek is előadást tartottak a táj természeti értékeiről. Nagyarban a Luby kastély meglátogatása, majd átruccanás Tivadarba a Tisza hídján (amelynek helyén nemsokára egy korszerűbb, nagyobb szelvényű létesül, csökkentve e kritikus Tisza szakasz árvízi kockázatát) már csak a "hab volt a tortán". A jó hangulatú klubrendezvényt néhány képpel tudjuk felidézni.

 

DSCF0548.jpg

 

DSCF0543.jpg

 

DSCF0568.jpg

 

P9160664.jpg

 

P9160681.jpg

 

P9170747

 

P9170802.jpg