TIRHírekTájékoztatókKonzorciumi megállapodás tervezetet készített a VTOSZ

Konzorciumi megállapodás tervezetet készített a VTOSZ

A 2013. CCXLIX. törvénnyel módosított 1995. évi LVII. törvény 3. §-a szerint a vízitársulatok kezelésben vagy üzemeltetésében volt   állami tulajdonban lévő forgalomképes vizek és vízilétesítmények vagyonkezelői joga a vízügyi igazgatóságokhoz került, illetve kerül a vízügyi igazgatóságok egyoldalú nyilatkozatát követően  az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéssel. 

 Ezeknek   a műveknek az üzemeltetésének, fenntartásának -  számos esetben az ÚMVP keretében történt rekonstrukció/fejlesztést követő kötelező fenntartásának – folyamatossága érdekében az OVF és a VM szakemberei  felvetették a vizigek és a társulatok közötti konzorcium létrehozásnak lehetőségét, amellyel  biztosítani lehetne a 28 000 km vonalas vízi létesítmény, továbbá több, mint 300 belvízvédelmi szivattyútelep folyamatos működtetését  és a mezőgazdasági termelők öntözővíz igényének zökkenő mentes kielégítését.

Ennek érdekében kapott felkérést a VTOSZ 2014. március 28-án - az  OVF által a művek  vagyonkezelői jogának bejegyzésével, az átadás-átvételi eljárásokkal  kapcsolatos feladatokat egyeztető  két hetenkénti gyakoriságú  értekezleten -  egy konzorciumi megállapodás tevezet elkészítésére.  A tervezet elkészült és 2014.  április 2-án megküldtünk az OVF részére.

A konzorciumi megállapodás  tervezet szerint a vizügyi igazgatóságok konzorciumot alakítanak az illetékességi területükön működő vízitársulatokkal  a terüelti vízgazdálkodási feladatok ellátása érdekében.

A  konzorciumi megállapodásokban csak működő és a közfeladat ellátásra képes  társulatok vehetnek majd részt,  ezért  nem célszerű végelszámolási eljárást indítani a fentiek szerinti helyzet rendeződéséig. 

VTOSZ Titkárság

Mellékletek:
ÁllományLeírásMéret
A(z) (Konzorciumi megállapodás tervezet 2014.04.02..doc) állomány letöltéseKonzorciumi megállapodás tervezet 2014.04.02..doc 38 Kb
 

Nincs jogosultsága hozzászólni.

Névnap

Ma 2024. március 29., péntek van.
Auguszta napja van, holnap Zalán napja lesz.