TIRHírekTájékoztatókTájékoztató a VTOSZ és a MAGOSZ elnöke közötti 2013. 03.20-i tárgyalásról

Tájékoztató a VTOSZ és a MAGOSZ elnöke közötti 2013. 03.20-i tárgyalásról

Dr. Ligetvári Ferenc VTOSZ elnök kezdeményezésére sor került találkozón elhangzottak az alábbi  összefoglalóból   ismerhető meg.

A MAGOSZ elnöke:

- A "Vízstratégia" fontosságára hívta fel a figyelmet. A vízes szakma most hosszabb távra alapozhatja meg jövőjét, ezért fontos a reális célok közös meghatározása /többek között a gazdák érdekeinek figyelembe vétele/.
- A címmel kapcsolatban javasolta a "Vízgazdálkodási Stratégia" címre változtatást, amivel egyet lehet érteni, ugyanis ezzel a készletgazdálkodási tevékenységgel a nemzetgazdaságon belüli szerep jobban megjeleníthető.
- Szeretné, ha ez a stratégia ugyanolyan sikeres lenne, mint a földtörvény, erdőtörvény, kamarai törvény, amelyben meghatározó szerepe volt az ő civil szervezetüknek.
- A társulatok és a gazdák közötti bizalom visszaállítását tartja.

 Jakab István negatívumként említette:
     - a korábban kft-be kimentett vagyon "magánosítási" folyamatát, amely a volt vagy jelenlegi igazgatók gazdagodását jelentette,
     - az igazgatók által feleségeiknek -társulati pénzből- vásárolt és üzemeltetett divatos telefonok,
     - a társulatok nem keresik a megoldást a gazdák "foglalkoztatására", pedig komoly erőgépekkel rendelkeznek.

Mellettünk áll a következő témákban:
      - az Öntözési Hivatal  /nevezzük így, mert tisztelhetnénk annyira Kállay Miklóst, az első elnököt, hogy az "ősi"  megtartjuk/   tervezett tevékenységét támogatja, s miniszterelnök úrnál is mellette érvel,
       - 2014-20 időszakban a társulatok /általánosságban a vízgazdálkodás/ megerősődését tartja fontosnak, s ehhez partner kíván lenni,
       - az Agrárkamarán belüli szakmai lehetőség véglegesítése folyamatban van és erre a március 28-i kamarai választások után tér vissza.

A további tárgyalásokat is maga kívánja vezetni a társulatok jövőjét
illetően.

Forrás: dr. Ligetvári Ferernc elnök

VTOSZ Titkárság

 

Nincs jogosultsága hozzászólni.

Névnap

Ma 2024. március 28., csütörtök van.
Gedeon és Johanna napja van, holnap Auguszta napja lesz.