TIR

Vélemények a vízitársulatok szakmai tevékenységéről

A vízitársulatokról a médiákban legtöbbször csak elmarasztaló vélemények jelennek meg. A kiegyensúlyozottabb tájékoztatás érdekében honlapunkon állandó rovatunk mellékleteiként azokat a véleményeket tesszük közzé, amelyekben önkormányzatok és mezőgazdasági termelők elismerik, dicsérik a vízitársulatok területi vízgazdálkodási munkáját. Igénylik a 200 éves múltra visszatekintő társulati intézményrendszer működését. Tovább...

A vízitársulatok és az állam szerepe a területi vízgazdálkodásban

"Az idei, több alkalommal kritikus időjárást az 1915-ös és 1970-es helyzethez lehet hasonlítani, ugyanis csupán akkor esett az év első hat hónapjában több csapadék, mint 2010-ben. E rendkívüli év is azt mutatta meg, hogy a belvízi védművek karbantartására és megépítésére több pénzt kell fordítani, s ezzel radikálisan csökkenthető a védekezés költsége. Fontos lenne pontosan elhatárolni: hol kezdődik a vízgazdálkodási társulatok és hol az állam szerepvállalása a belvíz elleni védekezésben. Erről is beszélgettünk Fehér Ferenccel, a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége (VTOSZ) ügyvezető elnökével, valamint Kolossváry Gáborral, a Vidékfejlesztési Minisztérium Területi Vízgazdálkodási Főosztály főosztályvezetőjével."

Forrás Gazdasági Tükörkép Magazin

A Teljes cikk itt olvasható.

 

A vízitársulatok és az állam szerepe a területi vízgazdálkodásban

"Az idei, több alkalommal kritikus időjárást az 1915-ös és 1970-es helyzethez lehet hasonlítani, ugyanis csupán akkor esett az év első hat hónapjában több csapadék, mint 2010-ben. E rendkívüli év is azt mutatta meg, hogy a belvízi védművek karbantartására és megépítésére több pénzt kell fordítani, s ezzel radikálisan csökkenthető a védekezés költsége. Fontos lenne pontosan elhatárolni: hol kezdődik a vízgazdálkodási társulatok és hol az állam szerepvállalása a belvíz elleni védekezésben."

Erről is beszélgetett a Gazdasági Tükörkép Magazin újságírója  Fehér Ferenccel, a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége (VTOSZ) ügyvezető elnökével, valamint Kolossváry Gáborral, a Vidékfejlesztési Minisztérium Területi Vízgazdálkodási Főosztály főosztályvezetőjével.

Forrás: Gazdasági Tükörkép Magazin

A teljes cikk itt olvasható.

 

134 önkormányzattal és több mint 1500 földhasználóval áll kapcsolatban a tapolcai Vízitársulat

"A közelmúlt extrém időjárási viszonyai, a hatalmas károkról szóló hírek sokakat cselekvésre ösztönöznek. Két lehetőség közül lehet választani: vagy előre gondolkodnak és megelőzik a károkat, vagy utólag, hatalmas anyagi áldozatokkal hárítják el a bajt.
A Balaton-felvidéki Vízitársulat az előbbit választja, és a kezelésébe tartozó mintegy 540 kilométer vízfolyás folyamatos fenntartásáról, karbantartásáról akkor gondoskodik, amikor még elkerülhetők a károk. A karbantartás mellett a már elhasználódott művek felújítását is elvégzik, ennek fedezetét EU-s pályázatokból biztosítják."

Forrás: Gazdasági Tükéörkép Magazin

A teljes cikk itt olvasható.

 

163 millió forint vízkár-védelmi,- 94 millió öntözésfejlesztés fejeződik be Püspökladány térségében

A Hamvas-Sárréti Vízgazdálkodási Társulatról a Gazdasági Tükörkép Magazinban megjelent cikk itt olvasható.

 

330 millió forint értékű vízgazdálkodási fejlesztést végez a karcagi vízitársulat

"A 2009-ben indult, összesen 330,6 millió forint értékű kivitelezési munkákkal a tervek szerint jövőre végeznek. Hogy e lendület ne törjön meg, idén novemberben benyújtják újabb ÚMVP-s pályázatukat, amellyel 240-260 millió forintos fejlesztések megvalósítását célozzák meg" nyilatkozta  Szilágyi Sán­dor a   Gazdasági Tükürkép Magazinnak.

A teljes cikk itt olvasható.

 

Eredményes pályázatok után újabb 300 milliós pályázatot készít a gyulai vízitársulat

Juhászné Mári Anikó igazgatóval készült cikk itt olvasható.

 

207. oldal / 228

Bejelentkezés



Névnap

Ma 2024. március 28., csütörtök van.
Gedeon és Johanna napja van, holnap Auguszta napja lesz.

Események

március 2024
H K SZ CS P SZ V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Közelgő események

Nincs esemény